1826. március 17-én ajánlotta fel gróf Teleki József családi könyvtárát, mintegy harmincezer kötetet, a Magyar Tudós Társaság számára, hogy azt a nemzet művelődésének szolgálatába állítsa. Az Akadémia Könyvtára 1831-ben, az Akadémiával egyszerre kezdte meg működését.
A pozsonyi országgyűlésen 1825. november 3-án Széchenyi István gróf birtokainak egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot ajánlott fel a Magyar Tudós Társaság (a mai Magyar Tudományos Akadémia) megalapítására. Széchenyi kezdeményezéséhez hamarosan más főrendek is csatlakoztak, akik jelentős adományokkal alapozták meg a Tudós Társaság létrejöttét. Közöttük volt gróf Teleki József, az Akadémia későbbi első elnöke, aki 1826. március 17-én felajánlotta az Akadémia céljaira és "a haza minden polgára használatára" a családja tulajdonában lévő 30 ezer kötetes családi könyvgyűjteményt, mellé ötezer forintnyi tőkét is, megvetve ezzel az Akadémia első tudományos intézményének alapját.
Az MTA Könyvtár és Információs Központ alapításának körülményei a reformkor intézményteremtő, közösségi erejét tükrözik, története pedig azt mutatja meg, miként válik egy nagyvonalú magánadományból olyan közintézmény, amely a kutatás mindenkori igényeihez igazodva nyitja ki kapuit a tudósok, majd „a haza összes polgárai” előtt, és később a digitális tudományos világ felé.
A ma már Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ modern könyv- és folyóirat gyűjteménnyel rendelkezik, amelyre a nyelvi sokszínűség és az unikális jelleg a jellemző. A külön gyűjteményekkel - Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye, Keleti Gyűjtemény, Mikrofilmtár - együtt több mint 2 milliós állománnyal rendelkezik. Legutóbb 2025 decemberében gyarapodott az állomány: a Rozsondai házaspár a könyvtárnak adományozta 64 kötetből álló, 15. századi ősnyomtatványokat és 16. század eleji nyomtatott könyveket tartalmazó egyedülálló magángyűjteményét.
Az MTA és a könyvtára fennállásának 200. évfordulója tiszteletére az Országgyűlés a magyar tudomány évének nyilvánította a 2025/2026-os évet. A Magyar Tudomány Éve kinyitja a laborok és tudományos műhelyek világát egy olyan programsorozattal, amely bemutatja a tudományok szerteágazó és izgalmas dimenzióit, nemcsak a szakmában dolgozó szakemberek, hanem a lakosság számára is. A kínálat rendkívül gazdag: a tudomanyeve.hu oldalon már 656 esemény közül válogathatnak az érdeklődők, az előadásoktól és kiállításoktól a családi és iskolai programokig. A programlista folyamatosan bővül, így egész évben új lehetőségek várják a tudomány iránt érdeklődőket.
Az akadémiai könyvtár teljes történetét itt lehet megtekinteni.
A Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulójáról készült videónkat itt lehet megtekinteni.
Forrás: MTI, MTA, NIÜ
Nyitókép: MTA KIK